enba
|
|
|
this heart gets stronger
 2004. március 2004. április 2004. május 2004. június 2004. július 2004. augusztus 2004. szeptember 2004. október 2004. november 2004. december 2005. január 2005. február 2005. március 2005. április 2005. május 2005. június 2005. július 2005. augusztus 2005. szeptember 2005. október 2005. november 2005. december 2006. január 2006. február 2006. március 2006. április 2006. május 2006. június 2006. július 2006. augusztus 2006. szeptember 2006. október 2006. november 2006. december 2007. január 2007. február 2007. március 2007. április 2007. május 2007. június 2007. július 2007. augusztus 2007. szeptember 2007. október 2007. november 2007. december 2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június 2008. július 2008. augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november 2008. december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. május 2009. június 2009. július 2009. augusztus 2009. szeptember 2009. október 2009. november 2009. december 2010. január 2010. február 2010. március       |
2009. szeptember 30., szerda
ma a fiumei úti felüljárón fogott el a halálfélelem egy pillanatra. érdekes, hogy körülbelül ezerszer mentem át már rajta, mégis csak most jut eszembe, hogyha ezen a keskeny kis úton (ahol a két sáv is csak ordítva fér el, nemhogy ha még én is ott vagyok bringástul) a felüljáró tetején gondolja valami majom úgy, hogy siet, és csak egy kicsit koccant meg a verdájával, akkor simán át tudok esni a félméteres korláton bringástul, és tizen-huszon méter zuhanás után egyenesen a thököly-kerepesi-rákóczi utak metszéspontjára pottyanok. túlélési esély zéró. de legalább a mai nap kedvesség-élménye is megvolt, amikor a nyelvészeti tanszék titkárnője nem nyerített a pofámba, miután négy év egyetemrejárás után megkérdeztem, hogy mégis ki az úristen a tanszékvezető. már boldogult oktatási informatikus-koromban rájöttem arra az alaptézisre, miszerint: nyomtató=ellenség. most, amikor a sajátomat próbálom beüzemelni, csak megerősödni látszik ez az axióma, ugyanakkor most az a legnagyobb dilemmám, hogy megér-e tizenötezer forintot a rombolásvágyam. 2009. szeptember 27., vasárnap
a nyolcban most van az időközi polgármester-választás, én meg alig győzöm elhajtani a kopogtatócéduláért csöngető aktivistákat. szerintem kiírom az ajtóra, hogy "nem adok". 2009. szeptember 26., szombat
enba says: 2009. szeptember 25., péntek
jó, rendben, csúnya dolog másokon röhögni, megkaptam a mai adagomat én is. ugyanakkor szeretném megjegyezni, hogy nagyon szívesen ennék a kétszázezer-féle kerékpáralkatrész-szabvány kiagyalóinak húsából. ma egy olyan előadásra mentem be, ahol a tanerő képtelen volt beüzemelni a projektort, és nettó egy órányi, teli előadóterem előtt abszolvált szopás után kénytelen volt feladni. az egykori veterán oktatási informatikus énem nagyon jól szórakozott ezalatt, segíteni meg nyilván nem fogok egy olyannak, aki a papíron előadásként meghirdetett negyvenöt perces órát a saját fontosságának fitogtatásaképp másfél órás szemináriumként kezeli, katalógust írat és szemináriumi dolgozatot követel. teljesen megérdemelten csapta arcul ma a karmája. 2009. szeptember 23., szerda
az a muff például, akit ma a baross utcán négyszer előztem meg, mert ugyan decens lassúsággal vánszorgott tök civilben az egyeneskormányos országútiján (tehát se sisak, se semmi, viszont a vállon lógatott bőr retikül megvolt baszki!) de ugyanilyen tempóban, vagyis lassítás nélkül ment át minden piroson, biztos kinn volt tegnap a critical ass-on. azt viszont vélhetően nem tudja, hogy egy piros az húsz rongy, és valószínűleg az egy darabig mögötte haladó rendőrautót sem vette észre. életemben nem szurkoltam még ennyire azért, hogy valakit lekapjanak a tíz körméről és szarrá birságolják, de nem jött be. picsába. 2009. szeptember 22., kedd
ha a sulim nem erőltetné az egyébként is bizonytalan periodikával megjelenő, amúgy pedig büntetően, felháborítóan és iszonyatosan rossz nyomtatott 'egyetemi lap' megjelenését, hanem helyette csinálna egy rendes hallgatói portált, tisztességesen frissítve, rss-feed-del ellátva, (ami pesszimista becsléssel is kijönne az iskolaújság két számának árából), és a tanszéken előző este ötkor elhelyezett mikroméretű cetli helyett mondjuk oda is kitennék az esetlegesen elmaradó órákról szóló infót, akkor ma nem kellett volna hatkor kelnem és pleknire bebringáznom a suliba, valamint most nem kívánnék alkarvastag négerfaszt az egész világ seggébe. 2009. szeptember 16., szerda
húgommal valami varázserejű erdőben vagyunk: nem látjuk egymást, de tudom, hogy ott van. egy négyszögletes tér körül meghúzódó bokrokban bújkálunk, mindketten alkalmaztuk a harry potter-ből ismert patrónusbűbájt. az én patrónusom egy rajzfilmfigurára emlékeztető kis bagoly peckesen jár-kel a tér egyik oldalán. valami baj történik: tesóm meghal, én pedig könyökből elvesztem a bal karomat. a következő kép már otthon van, hetekkel később: hazatér apám, akinek szintén amputálva van a bal karja: ezen elmókázunk kicsit, viszont amikor megtudja, hogy tesóm meghalt az erdőben, berohan egy zsilettpengéért a fürdőszobába, a nappaliban hanyattfekszik és keresztirányban csíkokat kezd vagdosni az arcára, csontig, majd a pengét eldobva a kezével szaggatja a bőrét és a húsát, miközben üvölt. anyámmal berohanunk, de nem tudjuk leállítani. gyűlölök álmodni. 2009. szeptember 15., kedd
az a tény, hogy a legendásan elmebeteg módon tekerő lászló messziről bringásfutárnak nézett, ahogy teret görbítve száguldottam felé a bartókon, akkora elismerés, pláne tőle, hogy még ma is széles vigyorba fagyott pofával rugdostam a szűk folyosók kellős közepében kvaterkázó bölcsészcsoportokat szanaszét. 2009. szeptember 14., hétfő
a mai nap két tanulsága: egyrészt a sors le akar szoktatni a mobiltelefonálásról, mert mindenki akkor hív, amikor éppen kulázok, másrészt csak akkor harapj bele hevesen és óvatlanul egy érett paradicsomba, ha ugyanazt akarod átélni, mint a pornószínésznők az aktus végén, csak más színben. 2009. szeptember 13., vasárnap
tegnap greff kollégával a 'fejszével vágod le' című klasszikus womb dal nyomdokain haladva feltaláltuk az eszköz-core műfaját. néhány leendő dalcím: 'pillanatragasztóval ragasztod meg', 'filofaxba jegyzed le', illetve 'vegetával ízesíted' és 'sperhaknival nyitod ki'. végül andrás hányt először, nekem csak a fejem szaggat kicsit, pedig ő nem is emberkedett annyi pálinkával, mint én, de ezzel, meg a szokásos dilemmáimmal (apukám halászlevét egyem-e meg először, vagy nagymamám rántott csirkéjét) még kihúzom valahogy a hétvége hátralévő részét, jövő héttől meg úgyis kezdődik az egyetem, és nem érek rá azon gondolkodni, hogy nekem most szar. 2009. szeptember 4., péntek
ezek szerint a hvg képtelen megfizetni egy olyan riportert, aki nem rendelkezik legalább négy-öt komoly beszédhibával. álmaim melóját viszont sikerült kitalálnom a minap. biztonsági ember szeretnék lenni a mónika (balázs, joshi barat, mindegy) show-ban. én lennék az, aki odaugrik, ha a meghívott agyatlanok egymásnak esnek (videót most nem linkelnék, tele van velük a youtube), és a szétválasztás ürügyén élvezettel igyekeznék a becsempészett segédeszközök - tomfa, sokkoló és társai - segítségével minél nagyobb fájdalmat okozni a renitensnek. a nép piedesztálra emelne: egy idő után csak miattam néznék a műsorokat, én lennék a képernyő előtt ülő, frusztrált kisemberek igazságosztó ökle, egy alacsony, kicsit dagadt, kicsit kancsal legkisebb fiú, aki közülük érkezett és pontosan azt teszi, amit ők is teljes szívükből akarnának. rövid időn belül saját műsort kapnék (ahol immár műsorvezetőként fungálva hatalmas inkálosokat utasítanék a meghívott vendégek inzultálására teljesen véletlenszerűen), sztár lenne belőlem, rengeteg pénzt keresnék, és a bulvármagazinok kínos kérdéseket tennének fel az összes excsajomnak. ilyenek. a végén persze valaki lelőne a nyílt utcán, vagy túladagolnám magamnak a heroint. de akkor is megérné. tizenpár.éve koravénnek tartottak, most meg infantilisnek, pedig szinte semmit nem változtam. picsába. 2009. szeptember 2., szerda
|
